utazás | Amerika | New York szállás | hotel | programok | belépőjegy
New York szállás választás
.
New York egyike azon a városoknak, amelyet legalább egyszer az életben érdemes meglátogatni. A felhőkarcolók, a fények és az ezernyi látnivaló miatt úgy érzi magát az ember, mintha egy filmben lenne!
Egy tengerentúli utazásnál a repülőjegy mellett talán a szállás költsége az, ami a legnagyobb kiadást jelenti az utazni vágyóknak. A többi nagyvároshoz hasonlóan New Yorkban (különösen első alkalommal) is kihívást jelenthet meghozni a döntés, hogy hol foglaljunk szállást. Az hogy neked melyik városrész lesz a legjobb választás attól is függ, hogy kivel és mennyi időre utazol a Nagy Almába, illetve, hogy milyen költségvetéssel rendelkezel.
New York öt központi városrészből áll, Manhattan, Brooklyn, Queens, Staten Island és Bronx, amelyek további kerületekre oszlanak. Minden New York-i városrésznek megvan a maga sajátos és egyedi hangulata, ennek ellenére érdemes bizonyos területeket elkerülni, mert hatalmas kontraszt tapasztalható az egyes kerületek között.
Tartalomjegyzék
eSIM – roamingolj bárhol a világon
Egy tengerentúli vagy EU-n kívüli utazás esetén fontos kérdés, hogy hogyan fogjuk használni a telefonunkat a nyaralás során például tájékozódáshoz. Mindenki szeretné elkerülni a magas roaming díjakat, ezért egyszerű, gyors és megfizethető megoldást keres. Ahelyett, hogy fizikai SIM kártyát vásárolnál a helyszínen és bajlódnál annak beüzemelésével, válaszd az Airalo digitális SIM kártyáját.
Az Airalo a világ első eSIM (digitális SIM) áruháza, mely több mint 200 országában érhető el megfizethető áron. Választhatsz helyi, regionális vagy globális kártyát.
Az eSIM-mel az Airalo appon keresztül vásárolhatsz mobiladat-csomagot, amelyet egy QR-kóddal, manuális letöltéssel, de akár közvetlenül is telepíthetsz eSIM-kompatibilis eszközödre.
Honlap: Airalo.com (magyar nyelvű oldal)
New York kerületei és New Jersey
New York hatalams város, területe 783,8 km2, és több mint 8 millió lakosa van. Ahhoz, hogy a legjobb döntést tudd meghozni a szállás választással kapcsolatban, fontos tisztában lenned New York kerületeivel és azok elhelyezkedésével.
New York 5 városrészből áll:
- Manhattan,
- Brooklyn,
- Staten Island,
- Queens és
- Bronx.
Bár nem New York része, de érdemes fontolóra venni New Jersey-t is, ami a Hudson folyó túlpartján található, Manhattannal szemben.
A fentiek közül az alábbi városrészeken érdemes szállást foglalni:
- Manhattan – Midtown, Uptown és Downtown
- Brooklyn – Greenpoint, Williamsburg
- Queens – Long Island City
- New Jersey – Hoboken, Union City
TIPP! New York elég drága város, így értelemszerűen minél messzebb vagy a főbb látnivalóktól (Manhattan), annál olcsóbb lesz a szállás. Egy dolgot azonban érdemes figyelembe venned: az utazás nemcsak időbe, hanem pénzbe is kerül. Bár metróval viszonylag egyszerű a közlekedés, nem javaslom, hogy túl messze foglalj szállást Manhattantől. Elvégre a legtöbb látnivaló, amiről New York olyan híres, ott található.
New York szállás választás
Rövid összefoglaló
Látnivalók közelsége
Ha Manhattan – Midtown-ban szállsz meg, akár gyalogosan is könnyen eljuthatsz a főbb látnivalókhoz és nevezetességekhez, úgymint például az Empire State Building, a Grand Central Station, a Metropolitan Művészeti Múzeum és a Central Park.
.
Első látogatás New Yorkban
Ha először jársz New Yorkban és rövid idő alatt, gyalogosan szeretnéd megismerni a város főbb nevezetességeit, akkor Manhattan a legjobb választás. Sokakat vonz a Times Square és a Midtown körüli színház negyed, de a Soho, a pénzügyi negyed és a West Village is népszerű.
.
Manhattanhez közeli, népszerű városrészek
A szomszédos brooklyni városrészek, mint például Williamsburg vagy Greenpoint, illetve Queens egyes részei, például Long Island City is sok látogatót vonz. A Hudson folyó túlpartján Union City-t ajánlom, ahonnan 25 perc alatt megközelíthető a Time Square. Jó kompromisszum, ha nem Manhattan-ben szeretnél megszállni.
Gyerekekkel utazóknak
Kiváló választás a Midtown, a Central Park környéke és Murray Hill. Érdemes a Hudson River Park vagy a Central Park közelében szállást választani, ahol a gyerkőcök is találnak elfoglaltságot maguknak (sportpályák, játszóterek, stb), míg a szülők élvezik a New York-i kilátást.
.
Divatos bárok és éttermek
Ha divatos bárok és éttermek széles választékára vágysz, Williamsburg, East Village és West Village a legjobb választás.
.
Alacsony költségvetés esetén
A szomszédos Union City remek lehetőség a spórolásra, ahol inkább kiadó lakások és apartmanok foglalhatóak. Queens – Long Island City-ben is találni jó ár-érték arányú szállásokat/szállodákat reggelivel.
.
Hol NE foglalj szállást
Vannak olyan területek, amelyeket jobb elkerülni, és amelyek a turistaútvonalakon kívül esnek. Ezért nem javasolják Dél-Bronxot, valamint Kelet-Brooklynt (a látnivalók és a főbb szálláshelyek a nyugati részre koncentrálódnak).
Tipp – Szálloda vagy apartman?
Manhattan-ben viszonylag kevés apartman található, inkább a 3-4 csillagos szállodák a jellemzőek. Ennél alacsonyabb besorolással rendelkező hotelek is vannak, de sajnos nagyon rossz értékeléssel rendelkeznek.
Ha még nincs meg az utazásod konkrét dátuma, érdemes több időpontot is megnézni, mert ugyanazon a héten, egyes napok között is jelentős árkülönbség lehet.
Bármelyik szálláskereső portált használod, miután beállítottad az értékelésekre vonatkozó szűrőt, te is tapasztalni fogod, hogy a találati lista elején főleg 3-4 csillagos szállodák fognak szerepelni.
Tehát New York-ban foglalj inkább szállodát, New York-on kívűl (például Union City) pedig apartmant.
Manhattan
Manhattan az egyik legjobb választás a látnivalók közelsége miatt, melyek többsége gyalogosan is elérhető. Első látogatás alkalmával érdemes fontolóra venni, mert sok időt spórolhatsz az utazáson.
.
Manhattannek rengeteg kerülete van, de három általános területre lehet osztani:
.
- Uptown: a legészakibb rész, Upper West Side, Upper East Side és a Harlem negyed. Lényegében a Central Park körül terül el. Jó választás lehet gyermekes családoknak, de nem a legköltséghatékonyabb megoldás.
- Midtown: a kerület szíve, ahol olyan látnivalók helyezkednek el, mint a Times Square, a MoMa, az Empire State Building és a Rockefeller Center. Központi elhelyezkedésű, ennek ellenére találni jó ár-érték arányú szállásokat (new york-i viszonylatban).
- Downtown vagy Lower Manhattan: az itt található városrészek nagyon különböznek egymástól. Manhattan legdélebbi része olyan negyedeket foglal magában, mint Greenwich Village, Soho és Tribeca. Ez a pénzügyi negyed szíve is, a Wall Streettel és a World Trade Centerrel.
Tipp – Mikor érdemes utazni?
New York meglehetősen drága város, amit értelemszerűen a szállás árak is tükröznek. Általánosságban elmondható, hogy év elején, januártól március közepéig lehet a legkedvezőbb áron szállást találni. A legdrágább időszak az ősz (szeptember – október) és karácsony / szilveszter környéke. A nyár (különösen július-augusztus) a második legjobb választás, ilyenkor valamivel alacsonyabbak az árak, mint például ősszel.
A hotel árakat jelentősen befolyásolja, hogy épp milyen esemény zajlik a városban vagy milyen ünnep van Amerika szerte. Ezért soha ne az ár alapján próbáld meg egy szálloda minőségét megítélni. Ehelyett olvasd el figyelmesen az értékeléseket és nézz meg más dátumokat is, mert egyes napokra, időpontokra irreálisan drágán kínálnak szobákat, még az alacsonyabb besorolású hotelek is.
Midtown
Midtown – Manhattan belvárosa, New York szíve
.
A központi elhelyezkedésű Midtownban, olyan ikonikus látnivalók találhatók, mint a Times Square, az Empire State Building, a Broadway, a Bryant Park, a MoMa és a Rockefeller Center. Mivel a környéken rengeteg a látnivaló, itt állandóan nagy a nyüzsgés és a tömeg. A legtöbb metróvonal a Midtownon keresztül közlekedik, így napközben könnyen és kényelmesen eljuthatsz más kerületekbe és a távolabbi látványosságokhoz.
Midtown tökéletes választás az első látogatás alkalmával, 3 és 4 csillagos hotelek széles választékát kínálja. Találni jó ár-érték arányú szállásokat, de az étkezési lehetőségek elég drágák.
Előnye:
- Központi elhelyezkedésű.
- Jó a tömegközlekedés.
- Hotelek széles választéka.
- Biztonságos.
Hátránya:
- Mindig nagy a tömeg.
- Találni jó ár-érték arányú szállásokat, de összeségében nem a legolcsóbb választás.
Szállás ajánló
citizenM Times Square**** – modern szálloda, tetőtéri bárral és remek értékelésekkel – megtekintés
Radio City Apartments*** – 2-4 fős apartmanok, ideális családok, párok és baráti társaságok számára – megtekintés
Park Terrace Hotel**** – kiváló elhelyezkedésű és értékelésű szálloda – megtekintés
Romer Hell’s Kitchen**** – 5 perc sétára a central parktól, a színház negyed szomszédságában. Kedvező árú 4 ágyas szobái vannak – megtekintés
Delta Hotels by Marriott New York Times Square**** – kiváló elhelyezkedésű szálloda, metró és a buszpályaudvar közelében – megtekintés
Hampton Inn Manhattan-35th St Empire State Bldg**** – kiváló elhelyezkedésű és jó ár-érték arányú hotel reggelivel – megtekintés
The Langham New York Fifth Avenue***** – 5 csillagos szálloda a 5th Avenue-n – megtekintés
Murray Hill – lakónegyed Manhattan központjában
.
A Murray Hill negyed Manhattan belvárosának egyik kerülete, melyet keletről az East River, délről a Kips Bay, nyugatról pedig Midtown határol. Nevét Robert Murray-ről, a 18. században a környéken letelepedett kereskedőcsalád fejéről kapta. A híres Park Avenue is keresztezi, illetve szomszédságában olyan látnivalók találhatóak, mint a Grand Central Station, a SUMMIT One Vanderbilt vagy a Chrysler Building. Központi fekvése ellenére itt nincsenek népszerű látnivalók, inkább egy lakó- és üzleti negyed, aminek köszönhetően kevesebb szállást találni. Az első látogatás alkalmával kitűnő választás, de családok számára is ideális.
Előnye:
- Csendes, de központi fekvésű.
- Olcsó szállodák közül lehet választani.
- Számos látnivaló gyorsan elérhető.
- Biztonságos
Hátránya:
- A Morgan Könyvtár & Múzeum itt található, de más híres látnivaló nincs a negyedben.
- Nincs túl nagy választék a szállások terén, kevés hotel található a negyedben.
Szállás ajánló
Pod 39*** – a Grand Central Terminal közelében található POD 39 39 szobát kínál megfizethető áron. Elegáns és pénztárcabarát szálloda – megtekintés
Library Hotel by Library Hotel Collection**** – nyugodt és stílusos szálloda gyönyörűen berendezett szobákkal – megtekintés
The Renwick**** – butikhotel egy húszas évekből származó, műemlék jellegű épületben – megtekintés
The Shelburne Sonesta New York**** – sétatávolságra van számos népszerű látnivaló, a szobákból kilátás nyílik az Empire State Buildingre – megtekintés
Uptown
Upper East és West Side – Csendes, családbarát környék
.
Uptown Manhattan legészakibb része. Itt található a Central Park által elválasztott Upper West Side és Upper East Side városrészek, valamint északabbra Harlem (erre külön nem térek ki, de ha szűkös költségvetéssel rendelkezel érdemes megfontolni).
Az Upper East és West Side leginkább a családok számára alkalmas a Central Park közelsége miatt, ahol sokféle program közül választhatunk (például játszóterek, szökőkutak, a Central Park Állatkert vagy télen a korcsolyapálya). Ha szereted a kulturális programokat, akkor is ideális, mert ezen a területen sok múzeum található és a tömegközlekedés is jó.
.
Upper East Side
Az Upper East Side az 59. utcától a 96. utcáig terjed az East River mentén. Ez a környék az itt élő családoknak (például a Rockefellereknek és a Kennedyknek) köszönhetően előkelőnek számít és olyan népszerű sorozatokban szerepelt, mint a Gossip Girl és a Szex és New York. Az Upper East Side ad otthont a Museum Mile-nak is, amely a Central Park mentén húzódik az Ötödik sugárúton.
Ez a városrész tele van múzeumokkal és más művészeti intézményekkel. Ha szeretnél több múzeumot is meglátogatni, designer márkákat vásárolni a Madison Avenue-n és finom ételeket fogyasztani, akkor ideális választás.
Szállások keresése és foglalása az Upper East Side-on
.
Upper West Side
Az Upper West Side-ot a Hudson folyó és a Central Park határolja, és a West 59th Street-től a West 110th Street-ig terjed. Ha családbarát környéket és szállodát keresel, akkor ez az egyik legjobb választás New Yorkban.
Az Upper West Side-on olyan kulturális intézmények találhatók, mint a Lincoln Center, a Beacon Színház és az Amerikai Természettudományi Múzeum. Szintén itt található néhány ikonikus apartmanház, mint például a The Dakota és a San Remo, amelyek a Central Parkra néznek.
Szállások keresése és foglalása az Upper West Side-on
.
Bár mindkettő (Upper East és West Side) kicsit távolabb esik Midtown fő látványosságaitól, metróval vagy busszal gyorsan megközelíthető a belváros. Kifejezetten családbarát környék, sokan a parkban töltik szabadidejüket kutyát sétáltatva vagy csak nézelődve.
Előnye:
- Sok múzeum és a Central Park közelsége.
- Rengeteg nagyszerű étkezési lehetőség.
- Csendesebb és családbarát környék.
Hátránya:
- A szállodák és az éttermek drágák lehetnek.
- Távolabb van a Midtown népszerű látványosságaitól.
- Nincs éjszakai élet.
Szállás ajánló
HI New York City Hostel*** – hostel fiatalok számára, a hálótermi ágyak mellett rendelkezik 4 ágyas privát hálóteremmel is – megtekintés
Courtyard New York Manhattan/Upper East Side**** – 3 csillagos szálloda 15 perc sétára a Central Parktól, 2-4 ágyas szobákkal – megtekintés
voco The Franklin New York, an IHG Hotel**** – 10 perc sétára a Central Parktól az Upper East Side-on, 2, 3 és 4 ágyas szobákkal – megtekintés
Hotel Lucerne**** – közel a helyezkedik el a Természettudományi Múzeumhoz az Upper West Side-on, a 2,3 és 4 ágyas szobák reggelivel is foglalhatóak – megtekintés
Hotel Beacon**** – 2-4 fős stúdiók saját konyhával az Upper West Side-on – megtekintés
Tipp – New York szállás választás
Néhány kivételtől eltekintve, a nagyobb szálloda láncok nem túl hangulatosak, nem igazán tükrözik az adott város hangulatát. Ennek ellenére, ha kedvező ajánlatot keresel, jó választás lehet, mivel nem szeretik, ha a szobák üresen állnak. Igyekeznek minden lehetőséget megragadni, így gyakran az utolsó pillanatban vagy szezonon kívűl különösen kedvező árat biztosítanak. Ha családdal vagy kisebb gyerekekkel utazol, akkor is érdemes fontolóra venni, mert a négy ágyas szobáik jóval olcsóbbak 1 főre vetítve, mint a két ágyasak. Nem utolsó sorban ezek a szállodák rengeteg értékeléssel rendelkeznek, melyek segíthetnek a döntésben.
Néhány szálloda lánc a teljesség igénye nélkül: Comfort Inn, Best Western, Courtyard by Marriott, Hilton Garden Inn, Hampton Inn, Fairfield Inn, Holiday Inn Express, stb.
Downtown (Lower Manhattan)
Financial district – az üzleti negyed
.
New York-ot gyakran nevezik a világ pénzügyi fővárosának és a Financial District ennek központja. Manhattan alsó részén található és ez ad otthont a Wall Street-nek, a New York-i tőzsdének, a World Trade Center-nek és a 9/11 Memorial emlékműnek is.
Üzleti utazás esetén tökéletes választás, de hétvégén is remek szállás ajánlatokat találni, mivel az üzleti útra érkezők többsége ilyenkor már távozik.
Remek hely, ha gyönyörködni szeretnél a Szabadság-szoborra nyíló kilátásban, de a Staten Island-i komp is könnyen megközelíthető. Sétatávolságra van a Brooklyn-híd, amely Manhattan és Brooklyn között a Hudson folyón ível át.
Előnye:
- Brooklyn híd közelsége.
- Csendesebb környék, ahol kedvező áru szállásokat találni hétvégén.
- Gyorsan megközelíthetőek a Staten Island-hez és a Szabadság-szoborhoz közlekedő kompok.
- Olcsó és középkategóriás szállodák.
Hátránya:
- Nincs olyan sok különleges étkezési lehetőség.
- Éjszakai élet hiánya.
- Üzletorientált környék.
- Távolabb van a Midtown látnivalóitól.
Szállás ajánló
Courtyard New York Downtown Manhattan/Financial District*** – nagyon közel fekszik a város legmagasabb épületéhez, a One World Trade Center-hez. 3 csillagos szálloda, ezért egy kicsit gyengébb értékeléssel rendelkezik – megtekintés
World Center Hotel**** – a Memorial Plazával szemben található hotel ingyenes frissítőket kínál (víz, tea, kávé) a vendégeknek – megtekintés
Aloft Manhattan Downtown – Financial District**** – modern szálloda közel a látnivalókhoz és a metróhoz – megtekintés
Club Quarters Hotel World Trade Center, New York**** – 4 ágyas szobái miatt családoknak is ajánlott – megtekintés
Fairfield Inn by Marriott New York Manhattan/Financial District*** – az egyszerűen berendezett szobák nagy ablakokkal rendelkeznek, amelyek a környék felhőkarcolóira néznek. Az ár tartalmazza a reggelit! – megtekintés
The Beekman, a Thompson Hotel, part of Hyatt***** – az elegáns szálloda különlegessége a 9 emeletes átrium, amelynek tetején piramis alakú üvegplafon található. Három éttereme különleges kulináris élményt biztosít a vendégeknek – megtekintés
SoHo, a művész negyed
.
A Houston Streettől délre, a SoHo (a South of Houston Street rövidítése) macskaköves utcáin dizájnerbutikok, üzletek és művészeti galériák sorakoznak. A SoHo inkább egy lakónegyed, így nincs olyan nagy tömeg, főleg az üzletek és a művészeti galériák miatt látogatnak ide a turisták. Ez a környék ad otthont a város legrégebbi épületeinek. Az elegáns öntött vasból készült homlokzatok és macskaköves utcák adják SoHo varázsát. A New Yorkban megszokott számozással ellentétben az utcáknak itt valódi nevük van. Közel van Little Italy-hoz , West Village-hez és más alsó-manhattani területek is könnyen megközelíthetőek.
A Soho nagyon drága környéknek számít, így az árak itt nagyon magasak. Mivel egy biztonságos lakónegyed, ha találsz jó ár-érték arányú szállást, akkor gyermekes családok számára is ajánlott.
Előnye:
- Rengeteg vásárlási lehetőség.
- Kevesebb turista.
- Számos étterem- és bár található a környéken.
- Híres az öntöttvas épületeiről.
Hátránya:
- Nem olyan jó a tömegközlekedés, de a Canal st. és a Lafayette környékén több metrómegálló is található.
- A nap csúcsidőszakában zsúfolt lehet.
- Az étkezési lehetőségek drágák.
Szállás ajánló
SoHo 54*** – jó ár-érték arányú szálloda 6 perces sétára a Bloomingdales áruháztól – megtekintés
Four Points by Sheraton Manhattan SoHo Village*** – jó elhelyezkedésű szálloda, ideális családoknak – megtekintés
Nolitan Hotel SoHo – New York**** – SoHo melletti Nolita negyedben található butikhotel – megtekintés
JG Sohotel*** – 3 csillagos szálloda a Lafayette streeten – megtekintés
Arlo SoHo**** – egy igazán menő szálloda a Soho, a Hudson Square és a Tribeca határán – megtekintés
Crosby Street Hotel***** – az egyik legszebb dizájnhotel egész New Yorkban a Broadway-től egy saroknyira – megtekintés
Lakások és apartmanok keresése – SoHo
Greenwich Village
.
A Greenwich Village egy kisebb városrész Manhattan nyugati alsó részén. A „The Village” néven is ismert kerületet nyugatról a Hudson folyó, keletről pedig a Broadway határolja. Ez az egyik legkeresettebb (és legdrágább) hely, ahol élni lehet, és ahol a legjobb éttermek és bárok találhatók, így az éjszakai élet szempontjából ez a legjobb környék. A SoHo-hoz hasonlóan Greenwich Village-t is a klasszikus New York-i építészet és a történelmi házak jellemzik, tele van hangulatos kávézókkal és lombos sugárutakkal.
Jóbarátok rajongó vagy? Sétálj el a Grove és Bedford Street sarkán található házhoz, mely a sorozat egyik jelképévé vált.
A New York-i Egyetem és a The New School is ezen a környéken található, ezért számolj azzal, hogy tanév közben tele van diákokkal, éjszaka zajos lehet a környék. Ennek ellenére Greenwich Village tökéletes hely azok számára, akik egy autentikusabb New York-i élményt szeretnének, távol Manhattan belvárosának felhőkarcolóitól.
Előnye:
- Közel van a Washington Square Parkhoz.
- Fantasztikus étkezési lehetőségek.
- Nagyszerű éjszakai élet és bárok széles választéka.
Hátránya:
- Hangos és zsúfolt lehet éjszaka.
- Az éttermek viszonlyag drágák.
- Nincs sok szálloda a kerületben.
Szállás ajánló
Washington Square Hotel**** – megtekintés
The Marlton Hotel**** – megtekintés
Apartmanok és lakások keresése – Greenwich Village
Szállodák keresése – Greenwich Village
Queens
Long Island City (LIC)
Az East River túloldalán, Manhattan mellett található Long Island City. Ha alacsony büdzsével rendelkezel, akkor érdemes ezt választani, mert itt megfizethetőbb szállásokat találni. Több metróvonal is áthalad Long Islnad City-n, így alig 20 perc alatt elérheted a Midtownt. Ha szép idő van, akkor pattanj fel a kompra és élvezd a kilátást a vízről.
Ha csendesebb, de jó tömegközlekedéssel rendelkező kerületet keresel, akkor szuper választás, viszont számolj azzal, hogy értékes idő mehet el az utazással. Látogass el néhány helyi művészeti galériába, a legjobb New York-i zenei helyszínekre és a vízparti sörfőzdékbe. Ha van időd, térj be a LIC bolhapiacra, ahol finom ételeket, italokat és vintage árukat vásárolhatsz.
Előnye:
- Változatos étkezési lehetőségek.
- Könnyen megközelíthető metróval más városrészekből.
- Olcsó szállás lehetőségek.
- Többféle tömegközlekedési eszköz áll a rendelkezésedre.
- A szállások többségénél a reggelit is tartalmazza a szobaár.
Hátránya:
- Nincs igazán éjszakai élet.
- A turisztikai látványosságok eléréséhez tömegközlekedésre lesz szükséged.
Szállás ajánló
Home2 Suites Long Island City/Manhattan View*** – önálló stúdió reggelivel, metró közelében, családoknak kiváló választás – megtekintés
LIC Hotel*** – privát parkolási lehetőséggel, 300 méterre a metrótól, kiváló választás pároknak – megtekintés
LIC Plaza Hotel*** – szintén közel a metróhoz, bőséges reggelivel, 2-4 fős szobák – megtekintés
Hyatt Place Long Island City*** – közel a metróhoz, reggelivel kínálja 4 ágyas szobáit, népszerű családok körében – megtekintés
Vista LIC Hotel, Premier Collection by Best Western*** – 2 és 4 ágyas szobák nagyszerű kilátással Manhattan-re – megtekintés
Kösd meg biztosításod az egyéni utazó segítségével!
Tudtad? A bankkártyához tartozó utasbiztosítások sok esetben nem nyújtanak megfelelő fedezetet utazásunkhoz, sőt az is előfordulhat, hogy a biztosítás területi hatálya csak Európára terjed ki. Annak érdekében, hogy egy váratlan esemény ne tegye tönkre a régóta várt nyaralásodat, köss utas- és útlemondási biztosítást Magyarország egyetlen kifejezetten utasbiztosításokra specializálódott biztosítójánál!
Az EUB utasbiztosítását gyorsan és egyszerűen online, a nap 24 órájában, bankkártyás fizetéssel is megkötheted.
Ha esetleg változnak az utazási terveid akkor sincs gond, mert teljes összegű díjvisszatérítést kérhetsz a kockázatviselés kezdetét megelőzően.
Brooklyn
Williamsburg
Williamsburg közvetlenül az East River túloldalán fekszik Alsó-Manhattan-nal szemben. Éjszakai életének és művészeti színterének köszönhetően híres „hipszter” környéknek számít. Élvezd az East Riverre nyíló kilátást a Domino Parkból és a Brooklyn Bridge Parkból vagy sétálj át a Williamsburg hídon, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra.
Az itteni főutca, a Bedford Avenue metróval mindössze néhány percre van a manhattani Union Square-től. Szállások széles választéka áll rendelkezésre, a tetőterasszal rendelkező luxusszállodáktól kezdve az Airbnb lakásokig, de nem a legolcsóbb környék Brooklyn-ban.
A szomszédos Greenpoint neve is fel szokott merülni, azonban ide nehezebb eljutni, mint más brooklyni városrészekbe, mivel csak egy metró vonal (G) vezet át a városrészen.
Szintén sokan látogatnak el Brooklyn Dumbo negyedébe a Manhattan hídra nyíló ikonikus kilátás és az átalakított raktárépületek miatt. A Brooklyn Heights Park is népszerű program a turisták körében, de ez egy előkelő lakónegyed, ahol elegáns, barna téglás házak állnak, így szállás választás szempontjából ez sem releváns.
Előnye:
- Csodálatos kilátás Manhattan-re.
- Divatos bárok és változatos étkezési lehetőségek.
- Kevésbé turistás.
- Sok a park és a zöldterület.
Hátránya:
- Távolabb van Manhattan fő látványosságaitól.
- Éjszaka zsúfolt lehet.
Szállás ajánló
Wythe Hotel**** – megtekintés
Arlo Williamsburg**** – megtekintés
Apartmanok és lakások keresése – Brooklyn
Tudtad?
A fenti kép Brooklyn Dumbo negyedében készült és NEM a Brooklyn Bridge, hanem a Manhattan híd látható rajta. A pontos helyet a google térképen is megtalálod „Dumbo – Manhattan Bridge View” elnevezéssel a Washington és Water St. sarkán.
Pontos cím: 39-21 Washington St, Brooklyn, NY 11201, Egyesült Államok
New Jersey
New Jersey az Amerikai Egyesült Államok legsűrűbben lakott állama, területének nagy része a New York-i és philadelphiai agglomerációs régió része. Jersey City az állam egyik legnagyobb városa, Hoboken és Union City pedig kisebb városok, települések.
Hoboken és Union City
Hoboken és Union City a Hudson folyó túloldalán fekszenek. Körülbelül 20-30 perc alatt bejuthatsz a városba vonattal, busszal vagy komppal.
Tudtad? Hoboken Frank Sinatra szülőhelye is!
Union City-ből a buszok 20 perc alatt vannak a Port Authority buszpályaudvaron, amely egy saroknyira található a Times Square-től. A busz a ‘híres’ Lincoln alagúton halad át, mely számos filmből ismerős lehet. Másik megoldás, ha lesétálsz a Port Imperial / Weehawken kompállomásra és felpattansz a menetrendszerinti hajóra. Ebben az esetben a Hudson Yard-hoz fogsz érkezni.
Hoboken egyes részeiről már kicsit hosszabb a menetidő, ezért én inkább Union City-t ajánlom.
Jersey City
Alsó-Manhattan-nal szemben, a Hudson folyó túloldalán fekszik Jersey City. A PATH vonatokkal vagy komppal kevesebb mint 30 perc alatt eljuthatunk Manhattanbe, de mindenképpen figyelj a hétvégi menetrendekre.
Ha az egyetlen ok, amiért New Jerseyben szeretnél szállást foglalni, hogy jelentősen csökkentsd a költségeidet, akkor csalódni fogsz. A szobaárak általában alacsonyabbak, még a legszebb szállodákban is, de nem jelentősen.
Sétálj a folyóparti ösvényeken, fedezd fel a Liberty State Parkot és élvezd a páratlan kilátást Manhattan nyugati oldalára. Jersey City az utcai művészetéről és falfestményeiről is ismert.
Előnye:
- Csendesebb, mint Manhattan környéke.
- Gyönyörű kilátás a folyóra és Manhattan felhőkarcolóira.
- Kiváló gasztronómia és étkezési lehetőségek.
Hátránya:
- Távolabb van Manhattan fő látványosságaitól.
- Nincs olyan sok szálloda, inkább apartmanokat, kiadó lakásokat találni.
Szállás ajánló
Szállodák keresése – Union City és Hoboken
Apartmanok és lakások keresése – Union City és Hoboken
Térkép - New York és New Jersey
Ha tetszett a bejegyzés, segíts nekem azzal, hogy terjeszted az oldal jó hírét, mesélsz barátaidnak és ismerőseidnek az Egyéni Utazóról. Amennyiben kíváncsi vagy további tartalmakra, ne felejts el feliratkozni hírlevelemre vagy követni a közösségi oldalakon is.
Forrás: internet és Egyéni Utazó
Képek: https://www.freepik.com és Egyéni Utazó
Partnerprogram: A fenti bejegyzés un. partner linket tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a vásárlás után jutalékot kapok. Ez nem drágítja a szolgáltatás árát, ezért ha hasznosnak találtad bejegyzésem, örömmel veszem ha a fenti linkről indítod foglalásod. Előre is nagyon köszönöm támogatásodat!
Hírlevél feliratkozás
További bejegyzések
New York városkártya – Melyiket válasszuk
utazás | Amerika | New York városkártya | látnivalók | programok | belépőjegy New York városkártya . New York városában rengeteg ingyenes program van, akár
New York felhőkarcoló – Melyik kilátóteraszt válasszuk?
utazás | Amerika | New York felhőkarcoló | látnivalók | programok | belépőjegy New York felhőkarcoló . New York a világ egyik legnagyobb városa, programok
10 kihagyhatatlan program New York városában
New York | inspirációk | must see NYC | programok New York város New York program – Ha heteket töltenénk el New York városában valószínűleg,